Csatlakozás - a Monty Roberts Módszer

Bárki megvalósíthatja a CSATLAKOZÁST a Monty Roberts módszerrel, feltéve hogy hisz abban, hogy képes rá, és nem fél a lovaktól. Először is azt kérem, hogy vetkőzzük le minden eddigi elképzelésünket a fiatal lovak indításával kapcsolatban. Csak azokat a tapasztalatokat őrizzük meg, amelyek azt sugallják, hogy nem kell tőlük félnünk, illetve amelyek alapján megtanultuk, hogyan mozoghatunk biztonságosan a közelükben. Legyen gondolkodásunk egyik központi eleme az a kijelentés, hogy a lovak nem tudnak rosszat tenni, és ha mégis ilyet tesznek, azt valószínűleg mi váltottuk ki belőlük - ez különösen fiatal, elindítatlan lovak esetében érvényes. Lovaskánt nagyon kevés dologra taníthatjuk meg lovainkat. Azt viszont megtehetjük, hogy olyan környezetet teremtünk a számukra, amelyben tanulhatnak. Azt hiszem egyébként, hogy ez az emberekre is igaz. A diák, akinek kívülről akarják a fejébe gyömöszölni a tudást, nem sokat tanul, viszont annál többet sajátíthat el, ha úgy dönt, hogy tanulni akar.

Mi emberek elég gyakran használjuk ezt a mondást, ám ennek ellenére többnyire nem eszerint élünk. A lovak nagyon jól előre jelezhető, könnyen megfigyelhető és hatékony nyelvet használnak. Ebben a nyelvben talán az a legcsodálatosabb, hogy a lovaknak még tolmácsra sincs szükségük a használatához. Bárhol éljenek is a világon, ugyanúgy értik és használják. Ennek ismeretében még különösebb az a tény, hogy nekünk, a bolygó legcsodálatosabb agyával rendelkező emberi lényeknek oly gyakran van szükségük segítségre az egymás közti kommunikációban. A kommunikáció összes többi formájához hasonlóan az "EQQUS" nyelv elsajátításához is kell némi erőfeszítés. Ha nem hiszünk abban, hogya ló folyékony kommunikációra képes, akkor a fájdalom alkalmazásával is elég sok mindenre megtaníthatjuk. Ha azonban elfogadjuk, hogy képes a kommunikációra, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy megvan benne a képesség a velünk szembeni ellenséges viszony kialakítására, és ezt a képességet elsősorban a fájdalom alkalmazása révén ébreszthetjük fel benne. Képzeljük csak el egy pillanatra, mit éreztünk volna, ha az első iskolában töltött napon a tanítónk egy vasláncot tett volna a szánkba vagy az orrunkra, nagyot rántott volna rajta, azután pedig ostrral kezdett volna püfölni bennünket, amiért - teljesen érthető módon - menekülni próbáltunk. Vajon hogyan alakult volna viszonyunk a tanítókkal, és mit gondoltunk volna az iskoláról ettől a pillanattól kezdve? Én úgy vélem, hogy bár a ló agya nem annyira összetett, mint az emberé, bizonyos tekintetben mindenképpen ehhez hasonló reakcióra lehet számítani nála is. Módszeremnek az a lényege, hogy bizalmon alapuló kacsolatot alakítsunk ki, olyan kapcsolatot, amelynek révén a ló

szeretne hozzánk, a csapat részévé akar válni, úgymond velünk azonos színű mezt kíván felölteni. Véleményem szerint a hagyományos módon indított (vagyis betört) lovak többsége ellenséges viszonyt alakít ki azokkal az emberekkel szemben, akiiknek dolgozik, és még ha hajlandó is teljesíteni azok utasításait, mindíg lesz bennük némi vonakodás. A fiatal lovak indítására általam alkalmazott módszer első alapszabálya:

Nem ütjük, nem rúgjuk, nem rángatjuk, nem kötözzük meg és nem korlátozzuk mozgásában a lovat! Ha valami okból mégis muszáj valamiféle köteléket használnunk, akkor annak a lehető legkevésbé kényelmetlennek kell lennie, és semmi esetre sem sugallhatja a lónak a "meg kell tenned" érzését. Ezt az érzést teljesen ki kell küszöbölnünk az általunk teremtett környezetből! Azt esetleg sugallhatjuk, hogy "szeretnénk, ha megtennéd", de a "meg kell tenned" jellegű parancsokat mindenképpen kerülnünk kell. Ha köteléket kell használnunk, azt oly módon tegyük, hogy a lovat csak bátorítsa a mellettünk maradásra, de semmiképpen se kényszerítse erre. A ló vérbeli menekülő állat. Ha az emberrel való kapcsolatában kényszert érez, akkor szinte mindíg a menekülést fogja választani a harccal szemben. Ezt a tényt is figyelembe kellett vennem, miközben kidolgoztam elméletemet a Földön élő állatok többségénél megfigyelhető jelenségre vonatkozóan. Az előrenyomulás és visszavonulás teljesen egyértelműen mutatkozik meg az állatok egymás közti - fajon belüli és kívüli - kapcsolataiban éppúgy, mint az emberek egymás közti viszonyában. Mi magunk is nap mint nap alkalmazzuk, amikor például belemegyünk egy helyzetbe, aztán visszahúzódunk, hogy lássuk, milyen hatást váltottunk ki. a jelenség a személyes és az üzleti kapcsolatokban egyaránt megfigyelhető. Hadd említsek meg egy viszonylag gyakori példát. Amikor egy tizennégy éves fiú középiskolába kezd járni, és megtetszik neki egy lány az osztályból, akkor többnyire árnyékként követi vonzódása tárgyát. A lány kijelenti, hogy ki nem állhatja a fiút, és elhúzódik tőle, ámde az kitartóan követi. Ez általában mintegy hatvan napon át tart, aztán a fiú feladja. Nem sokkal késöbb észrevehetjük, hogy a lány mind gyakrabban bukkan fel a fiú közelében, és érdeklődést kezd tanúsítani iránta. Mi is pontosan ezt a jelenséget fogjuk megvizsgálni és felhasználni. Térjünk át a fiatal lovak indításának gyakorlati kérdéseire (én elvből nem használom a "betörés" kifejezést). Az a célunk, hogy elfogadtassuk az állattal a nyerget, a kantárt és a lovast, de ezzel ne okozzunk megrázkódtatást neki. A bemutatóimon mindíg olyan lovakkal dolgozom, melyek azelőtt soha nem viseltek sem nyerget, sem kantárt, és melyeken persze nem is lovagoltak még soha. Ezekkel az állatokkal átlagosan mintegy harminc perc alatt sikerül elérnem a fent kitűzött célokat. Ha olyan lóval tartanám a bemutatót, amelyet már korábban megismertettek a zablával, akkor a közönség arra gyanakodhatna, hogy az állat nemcsak a zablát ismeri. De ha nem bemutatóról van szó, akkor azt javaslom, hogy az indítás előtt szoktassuk a csikót néhány napig a zablához, és a futószáron keresztül történő óvatos kommunikációhoz.

1. CSATLAKOZÁS

2. KÖVETÉS

3. SÉRÜLÉKENY TERÜLETEK

4. PATAEMELÉS

5. NYEREGTAKARÓ

6. NYEREG

7. KANTÁR

8. FUTÓSZÁR

9. LOVAS

10. TELJES KÖR JOBBRA

11. EGY LÉPÉS HÁTRA

12. TELJES KÖR BALRA

13. EGY LÉPÉS HÁTRA

2 FUTÓSZÁR (EGYENKÉNT KILENCMÉTERESEK)

1 KANTÁR ZABLÁVAL, FELSZERELVE

1 NYEREG (TETSZÉS SZERINTI FAJTA)

1 NYEREGTAKARÓ

1 KENGYELSZÍJ

KÖTŐFÉK A LOVON

Én az indítást körkarámban végzem, és bár ez nem feltétlenül szükséges, nagyon megkönnyíti a dolgomat. Az általam használt karám fedett, tizenhat méter átmérőjű, és 2,4 méter magas átláthatatlan palánk veszi körül. A karám padlójára öt centi vastag homokréteget terítek. Indítottam már lovakat a szabadban is, ahol egyáltalán nem volt kerítés, de ilyenkor lóhátról végeztem a munkár, hogy lépést tudjak tartani a csikóval. Jobb híján négyszögletes alapterületű karám is megteszi, de ha bedeszkázzuk a sarkokat, akkor jóval könnyebb dolgunk lesz. Közepes testméretű lovak indításához véleményem szerint a tizenhat méter körüli átmérő az ideális. A ló és az ember biztonsága szempontjából egyaránt nagyon fontos, hogy a karám talaja ne legyen csúszós. Vezessük be a lovat a karámba, fején a kötőfékkel, és vigyük magunkkal az egyik futószárat is (ez kilenc méter hosszú legyen, lehetőleg könnyű, zsinóros jellegű). Álljunk a karám közepére, és mutatkozzunk be a lónak úgy, hogy a tenyerünkkel megdörzsöljük (de nem paskoljuk!) a homlokát, még akkor is, ha az állat már ismer bennünket. Ezután kezdjünk távolodni a fara felé, de ügyeljünk, hogy a rúgási zónán kívül maradjuk. Amikor már az állat mögött vagyunk, illetve amikor menekülni kezd (amelyik előbb következik be), dobjuk a futószár végét a teste hátsó része felé. A zsinór ráhullhat, de vigyázzunk arra, hogy NE ÜSSE MEG! Ekkor szinte minden csikó menekülni kezd, és elindul körben a karám fala mentén. A ló visszavonul, tehát nekünk előre kell nyomulnunk! Tartsuk állandó nyomás alatt, a zsinórt körönként nagyjából kétszer dobjuk felé (de lehet gyakrabban vagy ritkábban is, a lényag az, hogy az állatot folyamatos menekülésre kéztessük). Eközben állandóan agresszívnek kell mutatnunk magunkat: a tekintetünket fúrjuk a szemébe, és a vállunk tengelye pedig mindyg legyen merőleges a köztünk és a ló feje között húzott képzeletbeli egyenesre. Haladjunk folyamatosan előre, de vigyázzunk nehogy a rúgási zónába kerüljünk! Próbáljunk öt-hazt kört megtetetni a vágtázó lóval az egyik irányban, aztán fordítsuk meg, és futtassuk a másik irányban. Ekkor azonban már arra készítjük fel, hogy üzenetet küldjön nekünk: elege van a menekülésből. Nagyon figyeljünk oda a felénk eső fülére: a mozgása le fog lessulni, vagy teljesen le is áll, miközben a külső oldali fül továbbra is állandó mozgással fürkészi a környezetét. A fej kezd megbillenni, a fülek egy kicsit a belső oldalára kerülnek, az orr pedig kifelé, és a nyak is enyhén meggörbül, hogy a fej valamivel közelebb kerüljön a kör középpontjához. Valószínűleg elkezd nyalogatni és rágcsálni, és a nyelvét is kidugja a fogai közt. Végül aztán lehajtja a fejét, hogy az orra a talaj közelében legyen. A fül felénk fordítása a tisztelet jele, és ugyanezt jelenti a közeledés is. A nyalogatással és a rágcsálással a ló azt mondja: "Menekülő állat vagyok, de eszem, tehát nem félek tőled." A fej lehajtásának is megvan a maga jelentése: "Ha hajlandó lennél újra megbeszélni a helyzetet, én engedném, hogy te vezesd a tárgyalást." A tapasztalat idővel még jobban finomítja érzékeinket a kommunikáció ezen módja iránt, de ha a ló az imént ismertetett jelzéseket mutatja, azzal egyértelműen azt kéri, hogy szüntessük meg a rá gyakorolt nyomást, elege van a menekülésből. Ha idáig eljutottunk, tekerjük fel a futószárat, és vegyünk behódoló tartást... süssük le a szemünket! Ne nézzünk a ló szemébe! A vállunkat úgy fordítsuk el, hogy 45 fokos szögben álljon a köztünk és a ló feje közötti képzeletbeli egyenessel. Ez egyfajta invitálás a számára, hogy jöjjön oda hozzánk, vagy legalább nézzen felénk, és hagyja abba a visszavonulást. Ha ekkor máris odajön hozzánk, az remek! Ha csak megáll és felénk fordul, de nem indul el felénk, akkor mi induljunk el őfelé, de vigyázzunk, mindíg íveket vagy félköröket leírva közeledjünk hozzá, soha ne menjünk egyenesen! Amennyiben ekkor menekülni kezd, úgy folytassuk az előrenyomulást még néhány körön keresztül, aztán ismételjük meg az invitálást! Közeledés közben ügyeljünk rá, hogy a vállunk tengelye 45 fokos szögben álljon a teste hossztengelyéhez képest, ami azt jelenti, hogy lényegében háttal kell állnunk neki! Ekkor magától el kell indulnia felénk, és az orrával át kell nyúlnia avállunk fölött. Ez a CSATLAKOZÁS. Amikor már meg tudjuk közelíteni a fejét, dörzsöljük meg a két szeme közti területet, majd körben sétálva kezdjünk távolodni tőle! Én általában jobb kéz felé indulok, és nagyjából három méter átmérőjű kör mentén haladok. A kör megtétele után tegyünk egy hasonló kört, de most balra, majd ismételjük meg ezt néhányszor! Ekkor a lónak követnie kell bennünket, vagy legalábbis úgy kell mozognia, hogy a feje folyamatosan felénk forduljon. Ha nem tesz így, akkor a körözéssel úgyis a ló mögé kerülünk; ilyenkor küldjük vissza a karám peremére, és futtasuk még néhány kört. Maradjunk kívül a rúgási zónán! Ha idáig eljutottunk, akkor a CSATLAKOZÁS és a KÖVETÉS már sikeres.

iután egyértelművé vált a KÖVETÉS, el kell tudnunk érni, hogy kövessen bennünket a karám közepére, és nyugodtan tűrje a következő lépést, amikor megérintjük teste sérülékeny területeit. Kezdjük a teste bal oldalán: két kézzel dörgöljük át a nyakát, a marját, a hátát, a csípőjét, az oldala elülső részét, majd az oldala hátulsó részét! Ismételjük meg ugyanezt a másik oldalon is, és máris készen állunk rá, hogy megemeljük a patáit. A patákat egymás után, biztonságos módon emeljük fel, ahogyan azt a lovasoknak tanítják! Az eddigi lépések elvégeztével hozzuk be a karámba a többi frelszerelést, és tegyük a földre, a karám közepe táján. Adjunk időt a lónak arra, hogy megvizsgálja a számára idegen holmikat, majd menjünk néhányszor ide-oda a felszerelés és az állat között, amíg az a felszerelés vizsgálgatása helyett követni nem kezd bennünket. Amikor már ránk figyel, csatoljuk fel az egyik futószárat a kötőfékre, a karikába feltekert zsinórt pedig akasszuk a bal karunkra, a csíptetőtől nagyjából egy méterre. Vagyük fel a nyeregtakarót, és tegyük a ló hátára: először előre, a marja felé helyezzük fel, és innen csúsztassuk hátra a helyére. Ha ekkor elmegy mellőlünk, ne büntessük (azzal ne kezdjünbk előrenyomulni), csak vezessük körbe, érjük el, hogy ismét CSATLAKOZZON hozzánk, majd ismételjük meg a műveletet. Ma nyeregtakaró a helyére került, vegyük fel a nyerget - a kengyelvas legyen felhúzva, a heveder a párnán átvetve! Óvatos mozdulattal lépjünk a bal oldalra, és a nyak mellett elhaladva oldalazzunk a vállig! A nyerget a jobb csípőnkön tartsuk! Tegyük fel a nyerget óvatosan a hátára, majd elölről kerülve menjünk át a jobb oldalára, s közben dörgöljük meg a feje bal oldalát! Húzzuk le a hevedert lassú, egyenletes mozdulattal, és állítsuk be úgy, hogy nagyjából a csüdízületig érjen! Ismét elölről kerülve térjünk vissza a bal oldalra, s menet közben dörgöljük meg egy kicsit a ló fejét! Álljunk a mellső léb közelébe, és húzzuk fel a hevedert, dugjuk át az elülső szíjat az elülső csaton, és húzzuk meg; figyeljük a lovat, hogy ne legyen túl szoros a szíj, csak annyira, hogy ha a ló bokkolna, akkor se fordulhasson le a nyereg. Csatoljuk be a hátsó szíjat is, valamivel szorosabbra, mint az elülsőt, majd térjünk vissza az elsőhöz, és állítsuk be úgy, hogy a két csat egyformán álljon! Csatoljuk le a futószárat a kötőfékről, lépjünk óvatosan hátrébb, és a szárat készenlétben tartva hátráljunk el a lótó! Inkáb a hátsó feléhez legyünk közelebb, de maradjunk kívül a rúgási zónán! Hajtsuk el magunktól a zsinór segítségével, de vigyázzunk arra, nehogy egyszerre késztessük bokkolásra és csatlakozásra.

A lónak azt kell hinnie, hogy egyedül őt zavarja a nyereg, máskülönben hajlamosabb lesz a bokkolásra. Figyeljük azokat a jelzéseket, amelyek arra utalnak, hogy ismét szeretne CSATLAKOZNI, de csak akkor engedjük ezt meg neki, ha már kényelmesen mozog a nyereggel! Amint visszatér hozzánk, helyezzük fel a kantárt, a kantárszárat pedig dugjuk a nyereg hátsó széle alá, illetve rögzítsük biztonságosan a nyereg valamely más részéhez! A szárat hagyjuk nagyon lazán! Most fogjuk az üres kengyelszíjat, és lógassuk rá a jubb oldali kengyelvasra, majd menjünk át a bal oldalra, vegyük fel a szíj mindkét végét, és csatoljuk össze a bal oldali kengyelvason keresztül! A két kengyelt így összekötöttük az állat hasa alatt. Fogjuk meg mindkét futószár csíptető felőli végét, és az egyiket fektessük át a nyergen úgy, hogy a jobb oldalon a csíptető éppen a földig érjen! A másik futószárat dugjuk át hátulról előrefelé a bal oldali kengyelvason, majd csatoljuk rá a bal oldali zablakarikára! Menjünk át a jobb oldalra, és ott csatoljuk fel ugyanígy a másik futószárat! Térjünk vissza a ló bal oldalára! Fogjuk meg a két futószárat az oldalánál, és kezdjünk el hátrálni a fara felé, de maradjunk kívül a rúgási zónán! Most már elindíthatjuk előre. Ha nincs gyakorlatunk a futószárazásban, inkább dolgozzunk lassabban! Az a lényeg, hogy adjunk néhány óvatos jelzést a zablával, de nagyon vigyázva, nehogy fájdalmat okozzunk! Célszerű a műveletet először idősebb, tapasztaltabb lovakkal alaposan begyakorolni, és csak azután próbálkozni a csikóval, ugyanis könnyen sérűlést okozhatunk magunknak vagy a lónak. Ha már ismerjük a futószárazás mikéntjét, vezessük körbe a lovat vágtában és ügetésben is mindkét irányban. Végeztessünk vele fordulókat és megállásokat! Végül állítsuk meg úgy, hogy háttal álljon a kör közepének, és léptessük egy lépésnyit hátra! Az én lovaim többsége ekkor már készen áll arra, hogy elfogadja élete első lovasát. Akár mi magunk szállunk nyergébe, akár másvalaki, mindkét megoldás jó. Ellenőrizzük, hogy a nyereg jól legyen beállítva, és a heveder elég szoros legyen a nyereg lefordulásának megakadályozására. Ha mással lovagoltatjuk a lovat, kérjük meg a teljes biztonsági védőfelszerelést viselő lovast, hogy jöjjön be a karámba! Csatoljuk fel az egyik futószárat a bal oldali zablakarikára! Adjunk a lovasnak egy-két percet a lóval való ismerkedésre (dörgölje át a ló mindkét oldalát, és emelje meg a patáit is)! Ezután hasaljon fel (az övcsatja a nyeregkápagombon legyen), aztán miközben ebben a helyzetben van, lassan, óvatosan vezessük körbe a lovat kétszer-háromszor balra, majd kétszer-háromszor jobbra. Ha a ló nyugodtnak tűnik, és elfogadja a hátán keresztbefekvő lovast, akkor segítsük bele a lovas lábát a bal oldali kengyelvasba, hogy felülhessen! Ismételjük meg a köröket! Ha a ló továbbra is nyugodt, és elfogadja az immár ülő lovast, akkor vezessük nagyobb körökben, egyre közelebb a karám pereméhez, óvatosan csatoljuk le a futószárat, és segítsünk a lovasnak megtenni egy-egy kört mindkét irányban. Fölösleges a vágtát erőltetni, a lépés és az ügetés bőven elegendő. Én minden kör után megkérem a lovast, hogy hátráltassa egy lépésnyit az állatot. Ne hősködjünk! Ha a ló még nem áll készen a lovas elfogadására, akkor ezt hagyjuk késöbbre! Ne feledjük, hogy a bemutatóimon muszáj egy alkalommal végigcsinálnom a teljes műveletsort, máskülönben a nézők lemaradnának bizonyos részletekről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mások számára ez a feltétlenül követendő példa! Gondoljunk arra, hogy ez a módszer olyan sok időt takarít meg, hogy még ha napokra húzzuk szét az indítást, akkor is jelentős előnyben leszünk a hagyományos betöréshez képest. Ennél a munkánál nem a gyorsaság az igazán fontos, hanem a kapcsolat minősége. Az a célunk, hogy az indítás eredményeként jó magaviseletű, elégedett és egészséges lovunk legyen. Ez az a szempont, amelynek alapján megítélhető munkánk eredményessége. Ekkorra sikerült az összes felsorolt célt elérnünk: a ló elfogadta a nyerget, a kantárt és a lovast is. Ha mindent jól csináltunk, az állat NEM LEHET sokkos állapotban, és önként kell úgy döntenie, hogy nem megy el tőlünk, hanem mellettünk marad. Ne feledjük: hagyjuk, hogy a ló szabad legyen, NE KORLÁTUZZUK semmiben! Tegyük kellemessé a számára azt, hogy a közelünkben lehet, ha viszont elhúzódna tőlünk, akkor kezdjük újra dolgoztatni!

Semmi fájdalom!

Ha az indítás sikerrel zárul, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy segítettünk

jobb hellyé tenni a világot a lovak számára.